Hamburger menü
magyar
HU

Bőrgomba előfordulása, fajtái, kezelése, elkerülése

Bőrgyógyász fényképe



Dr. Kiss Gyula

Bőrgomba előfordulása

A bőrgombásodás a leggyakoribb emberi fertőző betegségek egyike. Mivel a gombák mindenhol a környezetünkben meg tudnak élni és jelen vannak, az emberre általában közvetlen érintkezés útján kerülnek.

Bőrgomba tünetei

A gombák leggyakoribb megjelenése a végtagokon, főleg az ujjak között megjelenő finom hámlás, viszketés. Az esetek többségében egyoldali és könnyen kezelhető. Érdemes hamar foglalkozni vele, mert az egyoldali átterjedhet a másik végtagra, illetve az ujjakon kialakuló gombásodás idővel átterjedhet a körmökre is, mely már nehezebben kezelhető, hosszabb terápiát igénylő probléma, és a köröm elvesztésével is járhat.

A fejbőr gombásodása általában gyermekkorban fordul elő, és gyakran kutyáról, macskáról, néha rágcsálóról kerül az ember bőrére a gomba. Emberről emberre is átadható. A hajszálak egyszerűen eltörnek, hajhiányos területek alakulnak ki, ahol a bőr hámlik. Jóindulatú betegség, magától is gyógyulhat, a kopaszság ebben az esetben nem maradandó.

A szakáll és bajusz gombásodása felnőtt férfiakban jelenhet meg. Sárga pörkkel fedett gennyes csomók jelennek meg, melyek kifejezetten fájdalmasak és a szőrszálak kihullanak. Közös borotválkozási eszközökkel terjedhet. Hegesedést hagy maga után.

Túlsúlyos, elhízott betegeken a hajlatokban, elsősorban a lágyékhajlatban, hónaljban, a mellek alatt, a hasredőkben alakulhat ki az összefekvő bőrfelületeken gombás fertőzés. Általában sarjadzó gombák okozzák.

A lehetséges tünetek felsorolása: bőrhámlás, viszketés, viszkető vörös foltok, hámló vörös foltok, berepedt bőr, száraz hólyagos bőrfelszín, hajhullás, szakáll hullás, hajhiányos foltok a fejbőrön, gennyes szőrtüszők a szakállban, kopaszság, hajtöredezés, foltok a körmökön, sárga körmök, morzsalékos körmök, megvastagodott körmök, köröm deformitás.

Általában a tünetek elhelyezkedéséből már lehet sejteni a kórokozót.

Bőrgombásodás kialakulásának oka

A gombák és spóráik a környezetünkben nagy számban vannak jelen, de általában megbetegedést nem okoznak. Az egészséges emberi test egy úgynevezett „savköpennyel” rendelkezik, mely kémhatásánál fogva gátolja a gombák megtelepedését. Ennek a működését túlzott tisztálkodás, lúgos vegyhatású szappanok vagy kozmetikumok használata, műanyag textíliák illetve lábbelik viselése, az elhízás, illetve a fokozott izzadás ronthatják. Nedves és lúgos környezetben a gombák könnyedén elszaporodnak.

Tömegesen jelenhet meg sportolóknál, amennyiben rosszul szellőző, zárt edzőcipőt hordanak vagy közös zuhanyzót használnak. Ilyen zárt közösségek esetén a fertőződés akár 100%-os is lehet. Bizonyos gyógyszerek (például: kortikoszteroidok, immunrendszergyengítők, antibiotikumok) tartós szedése mellett is gyakran megjelennek. Szintén hajlamosít, ha romlik egyes testrészek vérkeringése, például trombózis és nyiroködéma esetén. A hormonháztartást érintő betegségeknek, állapotoknak is velejárója lehet, mint például a cukorbetegség, fogamzásgátló szedése, terhesség vagy a mellékvesekéreg megbetegedése.

Bőrgombásodás és fajtái kimutatása

Gyakorlott szakember a gombás fertőzést könnyedén felismeri, a gomba fajtáját is általában azonosítani tudja. A gombafaj pontos diagnózisához gombatenyésztéssel juthatunk. Általában a tapasztalt bőrgyógyászok tünetek alapján állapítják meg a megbetegedést és alkalmazzák megfelelő kezelést. Gyakran visszatérő fertőzések és nagy területeket érintő gombás megbetegedések esetén szükséges lehet részletes kivizsgálás, hogy az orvos kizárhassa a pl. cukorbetegséget vagy immunhiánnyal járó állapotokat.

Emberi bőrmegbetegedést okozó bőrgomba fajtái

A néhány százezer gombafaj közül kevés tud az embernél fertőzést okozni. Ezek általában speciális enzimeket termelnek vagy az anyagcsere termékeik teszik őket alkalmassá a fertőzésre. A gombanemzetségek közül a következő négy okozhat fertőzést az emberben:

  • A dermatophytonok egy enzim segítségével képesek a szőrtüszők, a haj és a köröm szarurétegén élősködni és abból táplálkozni. Ezek okoznak leggyakrabban bőrgombásodást
  • Ritkábban okoznak fertőzést a penészgombák
  • A dimorf és
  • A sarjadzó gombák kifejezetten ritkán okoznak megbetegedést az embereknél. Ezek közé tartozik a Malassezia furfur, mely a fejbőr korpásodását súlyosbíthatja, illetve szeborreás dermatitist is okozhat. Sarjadzó gomba a Candida albicans is, melyek a szervezetre gyakorolt hatásáról a vélemények erősen megoszlanak. Mivel a kifejezetten ritka kórokozók közé tartozik, bőr- és nyálkahártya tüneteit egy másik alkalommal részletezzük.

Kezelése

A gombák ellen használható hatóanyagok az utóbbi évtizedekben nagyon sokat fejlődtek. Léteznek helyileg alkalmazható kezelések (krémek, ecsetelők és alkoholos oldatok), de kényelmes, szájon át szedhető szerek is. A számos hatóanyag és kezelésfajta közül a legmegfelelőbb kiválasztásával a tünetek általában pár hét után megszűnnek.

Megelőzése, elkerülése

  • Fürdés után a testünk hajlatait mindig töröljük szárazra
  • Soha ne használjunk közös törölközőt, papucsot, fésűt
  • Ne fogadjunk el vendégpapucsot
  • Padlószőnyegen ne járjunk mezítláb
  • Uszodában, edzőtermi zuhanyzóban, wellnes centerben ne járjunk mezítláb, vigyünk saját papucsot
  • Háziállatok simogatása után mossunk kezet
  • A házi kedvencünket soha ne emeljük az arcunkhoz
  • Elhízás esetén az összefekvő bőrfelszíneket izoláljuk hintőporral és/vagy gézlappal
  • Kerüljük a házi gyógymódokat, és ne a reklámok döntsenek helyettünk
  • Hámló, viszkető tünetek esetén minél hamarabb forduljunk bőrgyógyászhoz
Kezdőlap Elérhető bőrgyógyászok listája